Másnap újra a kirakat előtt álltam. Az utcák most zsúfolva voltak emberekkel. Nem is értettem, mi volt az a nagyforgalom. Szerencsére megpillantottam egy ismerős arcot. István! Ő is észrevett, mivel széles mosoly került az arcára. Már indult volna felém, de én intettem neki , hogy most nem érek rá, éppen indulok. Beugrottam a boltba is. Mivel lecsót szerettem volna főzni magamnak, vettem paradicsomot meg paprikát. Éppen pakoltam a paradicsomot a szatyorba, ekkor megcsörrent a telefonom. A váratlanul jött rezgéstől úgy megijedtem, hogy elejtettem a zacskót mindenestül. Persze a fehér nadrágom volt rajtam és rámfröccsent a paradicsomlé…Végre valahára bevásároltam és el is indultam haza. Amerre én mentem arra nem volt járda és az út pedig teli volt kátyúval. Az eső meg azelőtt esett és az autók a nagy forgalom miatt nem bírták kikerülni a tócsákat. Persze, hogy tiszta sár lettem…Mikor haza értem, az volt az első dolgom, hogy lezuhanyozzak. Magamra kaptam a törülközőt és éppen csöngettek. Gyorsan odatrappoltam. A postásfiú volt az, csomagot hozott. Nyúltam is érte, de hirtelen kilazult a törülközőm és odakaptam a kezemet. A nagy csodálkozástól a fiú elejtette a csomagot.(Szerencsére nem volt törékeny!)Ezután elment.
„Azóta nem hallottam István felől…Nagyon titokzatos ember…”- gondoltam és közben bontogattam a csomagot. Mikor kinyitottam a dobozt a lélegzetem is elállt. Nem hittem a szememnek! Azt a fekete, csillogós, csodaruhát a kezemben foghattam! Egy levél is volt mellette. Ez állt benne:
„Személyesen akartam átadni, de elrohantál…A doboz alján találsz egy új fehér nadrágot! A paradicsomfoltok és a sárfoltok nem jönnek ki!
Üdvözlettel: István”
-Ez az ember követett?!- mondtam felháborodva.
„Hirtelen ott van, amikor segítségre van szükségem; megveszi a ruhát, amiről álmodtam; teljesen titokzatos.
-Lehet, hogy ő lenne a nagy Ő? Vagy csak egy megszállott fickó? Holnap minden kiderül.
Így el is könyveltem a dolgot. Az egész napom csak azzal telt, hogy olvastam és a cicámat dögönyöztem. Aztán este lett és bebújtam az ágyba Istire gondolva. Egész éjjel nem tudtam aludni, csak ő járt a fejemben. De aztán végül el is aludtam.
Reggel karikás szemekkel ébredtem. Fáradt voltam, semmihez nem volt kedvem. Hát úgy döntöttem, hogy végre felpróbálom a csodaruhát. Mi tagadás, mesésen néztem ki! Alig vártam, hogy újra felvehessem. Eljött végre a várva várt este. Rendbeszedtem magam. Csodásan éreztem magam abban a gyönyörű ruhakölteményben. Miközben a tükörképemben gyönyörködtem, megszólalt a telefonom.
-Haló, itt Gauber Renáta.
-Kukkants ki az ajtón! -ezzel az ismerős hang elnémult.
Szinte remegtem az izgalomtól! Odaléptem az ajtóhoz, a boldogság vezetett. Megfogtam a kilincset, lassan lenyomtam, az ajtó kitárult. Ez volt életem legromantikusabb dolga! A járda teli volt szórva virágszirmokkal és a járdaszegély rózsával volt borítva. Szóhoz sem jutottam. A virág-út egy hófehér limuzinhoz vezetett. Egy barátságos tekintetű öreg sofőr kihajolt a limuzin ablakán és kedvesen intett, hogy szálljak be. A meglepetéstől örömittasan szálltam be a kocsiba.
„A ruha; a virágok; a kocsi…Olyan mint egy álom!” -gondoltam.
A sofőr üdvözölt.
-Jó estét kisasszony! Igazán elbűvölően néz ki!
-Ööö…Magának is jó estét! Köszönöm a bókot…
-Csak őszinte vagyok! –és elmosolyodott, amolyan nagyapósan- Akkor indulhatunk? A gazdám már várja!
-Igen, persze!
folyt.köv.-->
