Vasárnap reggel a kirakatok előtt álltam, ahogy szokásom volt. Mindig ugyanazt a ruhát bámultam. Csak ennyit tehettem, mert soha nem volt elég pénzem, hogy megvegyem. A fizetésem csak arra volt elég, hogy magamat és a macskámat el tudjam tartani. Székesfehérváron egy kis albérletben laktam. A gardróbomban elég kevés ruha volt, hiszen nincs túl nagy igényem egy nagy halom ruhára. Egyszerű kis életem volt. Nem is értem miért vágytam annyira arra a kirakati ruhára…Fekete, csillogó, testhez álló, elegáns és szexi ruha volt. Sehova nem tudtam volna felvenni. Ráadásul ha rajtam lett volna, biztos történt volna vele valami…Többek között ezért se vehetném meg…
Amint befejeztem a mélázást, útnak indultam hazafelé. Éppen a vállamra akartam tenni a táskámat, mire az egyik közeli utcából kifordult egy baljós arcú alak és ki akarta rántani gyenge karjaimból az értékeimmel teli táskát. Nem sokáig tudhattam a magaménak, mert a rabló fellökött és így sikerült megkaparintania a táskámat. Erre én elkiáltottam magam:
- Segítség! Tolvaj! Fogják meg!
Próbáltam lábra állni, de a bokám megsérült és a fejem is szörnyen fájt. Sírva fakadtam, teljesen kétségbe voltam esve… De ekkor egy meleg férfikéz helyezkedett el a vállamon. A másik pillanatban már a tolvaj után futott. Mindez pár pillanat alatt történt. Fel se tudtam fogni, hogy mi történt velem. Hirtelen föleszméltem és hívtam a rendőröket meg a mentősöket. Kb 5 perc múlva meg is érkeztek és teljesen körülvettek az egyenruhás férfiak. Óvatosan fölsegítettek a földről, az egyik hordágyra fektettek és próbáltak rendbe hozni. Közben megérkezett az a férfi, aki a tolvaj után eredt. Nála volt a táskám és az ártalmatlanná tett tolvaj. A bűnözőt átadta a rendőröknek, a táskával pedig felém igyekezett.
- Ez azt hiszem az Öné, Kisasszony! -és megeresztett egy félmosolyt.
- Ö…Igen…Nagyon szépen köszönöm! Maga egy hős!
- Csak azt tettem, amit jónak láttam!
- Mondja! Mivel tudnám meghálálni? –mondtam szerényen.
- Nem kell meghálálnia…De talán egy vacsorát elfogadnék Önnel –és ha jól láttam, akkor itt elpirultam- Ismerek a közelben egy jó éttermet!
- Igazán?…-egy kissé zavarban voltam, de még tudtam kezelni a helyzetet.
Még sose voltam ilyen helyzetben; rendőrök és mentősök körében egy randit elfogadni…
- Akkor péntek este 8-kor megfelel? Megkaphatom a telefonszámát is?
- Megadhatom. Lenne egy kérdésem.
- Mondja kedves!
- Mi a neve?
- Kántor István. De szólítson csak Istvánnak vagy Istinek…Ahogy jobban tetszik!
- Rendben van. Az én nevem Gauber Renáta.
- Örvendek a szerencsének! Remélem jövő hétre meggyógyul a lába, kedves Renáta!…Akkor én mennék is…Majd felhívom! Viszlát!
- Viszlát…
Ezzel el is tűnt.
„Azt hiszem beleszerettem! Első látásra…”-gondoltam
„De egy pillanat! Mit fogok felvenni?! Semmi jó ruhám nincs…A kirakati ruha lenne a legalkalmasabb szerelés…De 50 000 Ft-ot hogy szedek össze egy hét alatt? Csak van valami megoldás!!” -->folyt.köv.
